Elmúlt...'

"Az elmúlt 1 év..nos bevallom sohasem voltam még olyan szerelmes , mint abban a titokzatosan csodás egy rövidke évben , amit veled tölthettem. Sosem voltam még annyira boldog , vidám és felszabadult. Soha senki nem ismert még ennyire mint Te. Te ismerted minden oldalamat , minden rezzenésem , minden aprócska kis szeszélyemet. De ez az egy év véget ért, elmúlt (...). Itt állok most és próbálom visszapörgetni az időt, hogy még egyszer, utoljára hagy élhessem át mind azt a jót , ami történt velünk,  kettőnkkel, mert tudod.. nekem minden történése ennek az évnek maga volt a gyönyör, az ajándék.Eszembe jut minden egyes együtt töltött óra , minden egyes kis beszélgetés és ó jaj! az a sok vidámság. Igen ám , persze eszembe jutnak a rosszabb pillanatok is , amikor épp nem értettünk valamiben egyet .De az az igazság, hogy én sosem féltem ilyenkor (...), mert tudtam ,hogy a szerelmünk akkora ,hogy ezt semmi sem tépheti szét, akármi történt mi mindig visszataláltunk egymáshoz. Aztán történt valami (...) Sajnos már magam sem tudom mi változhatott meg..Talán már nem szerettük volna egymást annyira???! ( áh ezt kétlem!). Idővel jöttek az egyre nagyobb viták , az egyre hosszabb ideig tartó mosolyszünetek. S aztán már nem mosolyogtunk annyit ,a sok jót megkeserítette az a picike rossz. Nézz , nézz most ránk! Hol vagyunk?! .. Mintha nem is mi lennénk. Két idegen, akikről talán senki sem mondaná meg ,hogy valaha szerelmesek voltak. Sajnos hagytam ,hogy a  mindenemmé válj ez alatt az egy év alatt és mikor véget ért elképzelni sem tudtam ,hogy hogyan tovább, gőzöm sem volt ,hogy valaha túl leszek-e rajtad, hogy fogok-e valaha mosolyogni úgy teljes szívből! Utolsó találkozásunkkor azt ígérted ,hogy velem leszel ÖRÖKKÉ  itt , bent a szívemben! Nos talán ebben tényleg nem hazudtál, még mindig itt vagy , itt vagy velem , legalább is itt, legbelül. Te segítettél azon , hogy túl lépjek rajtad. És lám itt áll  egy lány most , aki picikét keserűen , de már mosolyogni képes! Te is más utakon jársz már rég, más kezét fogod  erősen (...) Így hát én is megpróbálom megtalálni a saját utam , hisz már nem leszünk soha egyek, hiába tudjuk mindketten , hogy a mi szívünk örökké egy! Így múlt el egy év , s vesz feledésbe egy örök szerelem..." :-)

-Hiányzik?
-Nem tudom!
-Ezt nem lehet nem tudni!
-Pedig nem olyan egyszerű! Amikor olyan helyen vagyok ahol régen együtt voltunk, vagy elsétálok a bolt mellett ahová együtt jártunk vásárolni, vagy ha meghallgatok egy zenét amit még Ő mutatott a gyomrom rögvest görcsbe rándul. Eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng amikor megcsókolt! Ilyenkor hiányzik. De ha arra gondolok hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: Jobb ez így! Szóval nem tudom! Nagyon nehéz!
-És mi történik ha meglátod?
-Tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem! De amikor meglátom, az addig felhúzott védőfal összedől. Onnastól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel, és a "mi lenne ha?" kérdések sorozata.
-Akkor ne mondd hogy nem tudod eldönteni, hiányzik e?
-Igazad van, HIÁNYZIK! Minden mozdulata, a szavai, az érintése. De legfőbbként a tudat, hogy akkor amikor Ő velem volt, érdemes volt felkelnem!

Az egyik kedves ismerősöm a minap azt kérdezte ,hogy hogyan vagyok képes még mindig így , ilyen töretlenül mosolyogni minden áldott nap.
Azt válaszoltam neki , hogy 2 okból van még a mosoly az arcomon. Az első az ,hogy segít túlélni ezt a mérhetetlen fájdalmat ami belül szétszed, illetve a második indok az ,hogy mosolyogva mindig szebb az élet!:)

- Fáj?
- Nem, csak keresem a kiutat.
- Sírsz?
- Nem csak valami bele ment a szemembe..
- Hiányzik?

...
- Már nem kellene..
- Megalázott?
- Mint még más soha..
- Szeretted?
- Amíg meg nem tudtam kicsoda ő..

:-))))))))

Az első csók érintése olyan különleges boldog pillanat, amiből legszívesebben soha ki nem szakadna az ember. Az első csók olyan, mintha csak leomlana egy láthatatlan fal, némán, hangtalanul, de azért mégis határozottan, örökre. Az első csók után más lesz a mosoly, amit a másiknak küldünk, és a levegőben különös, pozitív töltésű feszültség robban, aminek láthatatlan szikrái örömköntösbe öltöztetik a lelkedet.'