Ha nem tudom elfelejteni, csak még jobban fog fájni. Amikor eszembe jut, akkor minden visszajön. Eszembe jut, hogy minden szava, minden érintése csak hazugság volt, és minél többet foglalkozok vele, annál jobban fáj.

legalább eljutott a tudatodig, hogy mennyire megbántottál?! nem ugye? gondoltam..

nem nézlek levegőnek, mert arra minden pillanatban szükségem van.. egyszerűen olyan leszel számomra, mint egy porszem.. tudni fogom, hogy létezel, de nem leszel fontos nekem! hidegen hagysz majd, nem érdekelsz, és még csak eszembe sem fogsz jutni.. de ahogyan a porszem is néha a szemembe kerül, s könnyezem, te is néha még könnyeket csalhatsz a szemembe!

Rendkívüli dolog az, amikor olyannal hoz össze a sors, akiben megtalálod a másik feled, aki elfogad olyannak amilyen vagy. . :)

Ha arra gondolok :
-hogy ismerkedtünk meg, 
-hogy szóltál hozzám,
-hogy simogattál, 
-hogy érintettél meg,
-hogy azt mondtad szeretsz,
-hogy ott voltál mellettem,
-hogy megtettél értem mindent
... az az ember, kimondhatatlanul hiányzik. Amilyen akkor voltál hozzám.
De aki utána lettél, amilyen most vagy, olyan ember nekem nem kell... Bármennyire is szeretlek, nem kell ilyen pasi.

Tudod... Elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha visszamehetnék a múltba, mi lenne, ha nem adnám meg a számom neked, mi lenne ha nem válaszoltam volna az sms-edre. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem ismernélek. Nem tudnám, milyen az, ha megölelsz, milyen érzés, ha puszit nyomsz az arcomra... Még azt sem tudnám, milyen gyönyörű vagy, ha mosolyogsz. Így hát tudod mit, örülök, hogy megismertelek, örülök, hogy fájdalmat okozol nekem, mert legalább tudom, hogy létezel, legalább tudom, hogy vagy nekem.

Senki sem mondta, hogy könnyű eset vagyok. Nehéz velem beszélni.. Makacs vagyok és túl sokat beszélek. Van, hogy senki nem érti, mi bajom.. Nem biztosíthatom, hogy nem fogunk veszekedni, hogy nem fogunk kételkedni egymásban és, hogy mindig jó leszek. De egyet tudok: amíg küzdesz értem, én maradok.

Van, hogy hajnali órákig forgolódok az ágyban és tündérmeséket képzelek el, hogy álomra szenderüljek - majd reggel aztán fáradtan összeomlok mikor megvalósul bennem a tény, hogy ezek az álmok soha nem fognak teljesülni! Hidd el, tudom mit élsz át. Tudom, milyen érzés szeretni, de a viszonzatlan szerelmet még inkább ismerem. Ezeket az érzéseket mind elnyomhatod magadban, hogy ne érezz, beállhatsz a sorba te is. De ezzel együtt Te sem leszel más, mint egy összetört szívvel élő lány, aki belefáradt abba, hogy az igazit keresse. 

"Egy nap úgy fogsz sírni utánam, ahogy én sírtam utánad,
Egy nap úgy fogok hiányozni neked, ahogy te hiányoztál nekem,
Egy nap majd szükséged lesz rám, ahogy nekem is volt rád,
 Egy nap szeretni fogsz engem, de én akkor többé már nem." 

Az egyetlen ok amiért képes vagyok minden egyes napot végigcsinálni, az a mosolyod !♥

Hidd el, fogok én még hiányozni neked, fogod még halkan suttogni a nevem. Akarod majd még arcomat látni, és rájössz, hogy nem kellett volna ekkorát hibázni!

Megszállottak vagyunk, mi, nők a szerelemtébolyban, végtelenül ostobák, és ettől kiszolgáltatottak. Annyira rosszul választunk. Vagy érzelmesen, vagy bölcsen, a kettő együtt ritkán jár. Akit imádunk, annak mindent lehet, akit meg nem, az akár fejre is állhat, szegény, mindegy.

Nem adnálak senkinek, soha, semmiért. Illetve... de. Igen. Adnálak. Valakinek, ingyen. Önmagadnak. Neked bármikor visszaadnálak, ha kéred. Hiszen szabad vagy. Nem sajátíthatlak ki, nem köthetlek magamhoz... az ajtó nyitva áll. Bármikor beléphetsz, bármikor kiléphetsz. De azt ne felejtsd el, hogy nem azért léphetsz ki, mert nincs szükségem rád. A legnagyobb fájdalom lenne. De szeretlek. És ezért adnálak vissza magadnak... hogy boldog legyél.

Talán itt az ideje elvágni azokat a kötelékeket, ami a múltban hozzákötnek néhány személyekhez, és inkább megnézem mit hoz a jövő :) De azt már nélkülük ;)

A szívem az súgta írjak neked, az eszem mélyen tiltakozott. A szívem keres, de az eszem tudja az igazságot...