‎"Tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. És néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér, és becsönget hozzád. És ezek után, bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol, visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai egyszer visszaállnak, és a zavaros idők, azok az esztendők, amik így elmentek, lassan kezdenek elmosódni! "

Soha nem fogom megérteni, hogy lehetett ennek így vége, hogy ennyire szeretem.

‎" sajnos előfordul, hogy szereted, de ő nem, és igazából az is mindegy, hogy milyen ,és lehet, hogy nem érdemli meg, de attól te még nem érzel másként. "

you're my heaven..♥

Mikor a legjobbat próbálod kihozni magadból, de nem sikerül; mikor megkapod, amit akartál, de nem azt, amire szükséged lenne; mikor elveszítesz valamit, amit nem lehet pótolni; mikor szeretsz, de hiába teszed - lehet ennél rosszabb?

Maradni szeretnék, de túl sok emlék fűz hozzád,
haladnom kell, a szívem úgyis újra eldobnád.
szerelmünk érintetlen a pokolnak, mennynek, 
igérem látni fogsz még egyszer de most engedj el, hadd menjek.

Maradni szeretnék, el sem hiszed mennyire,
még nem is sejtem, miként futok olyan messzire.
hol már, nem éget emléked, ahol nem édes csókod,
nem hiszem, hogy bárhol találhatok ilyen foltot.
/Horus/

• Azért vagyok valakivel, mert több vagyok vele, mint nélküle...

Gondoltál már arra, hogy minden okkal történik? Szomorú vagy, hogy majd később boldogabb legyél, elengeded, hogy majd később mást szerethess, és elfelejted, hogy majd később újra mosolyoghass. :)

A fiúknak fogalmuk sincs róla, hogy amit mondanak milyen hosszú ideig megmarad egy lány fejében.. :)

Tudnom kellene, hogy nem te vagy a megfelelő nekem!

csak bámultam ki az ablakon, hagyva hogy a csupasz hátamat bámulja. azt hiszem hatásosan alakítottam a közönyöst, mivel pár perc múlva végleg föladott minden próbálkozást. nem kérdezett, még csak nem is mosolygott rám. az volt életem leghosszabbnak tűnő utazása pedig nem tartott tovább 10 percnél. leszálltam a buszról, azt hiszem sejtette, hogy valami nincs rendben köztünk mert nem állt meg, nem nézett hátra és nem köszönt el. akkor igazából úgy éreztem, hogy az egész már nem is számít. én döntöttem így. nem akarok csupán csak a barátja lenni. ezt választottam. de most itthon az üres szobában döbbentem rá, hogy mi az amit valójában akarok. csak hallani akarom, csak hallani akarom a nevem az ő szájából és látni mosolyogni. ha azt megtehetem azt hiszem túlélem. még egy darabig túlélem..

A legnagyobb hiba , amit valaha  elkövettem az, hogy megengedtem neked, hogy az életem része légy, pedig egy kicsit sem érdemelted meg!

Szeretlek még mindig, eddig meg is haltam volna érted, ma már nem tenném. Csalódtam benned, hittem a szavaidnak, bíztam, mindez hiába. Egyszer már megbocsátottam a hazugságaid, megbocsátottam másodszorra is, sőt megbocsátottam volna harmadszorra is, századszorra is. De te mit tettél? Faképnél hagytál, kihasználtál és eldobtál, mint egy rongyot. Ennek ellenére nem haragszom, csupán csalódottságot érzek, és ezek után szeretlek és még mindig megbocsátanék. Mi ez, ha nem egy tényleg őszinte szívből jövő szeretet, mely örökké tart?

Szeretek csak úgy ülni az utcán, egyedül, csöndben és figyelni az embereket. Nézni, ahogy együtt vannak, ahogy vicceket mesélnek egymásnak. És aztán nevetnek. Ilyenkor én is elmosolyodom. Nézni, ahogy két ember veszekszik egymással. Érzem, amit ők éreznek. Aztán kibékülnek. Megölelik, megcsókolják egymást. A mosoly megint ott van az arcomon. Szeretem nézni az embereket. Látni, ahogy egymásra néznek, ahogy megérintik egymást, ahogy a szeretetüket fejezik ki egymás iránt. Aztán rájövök, hogy azért szeretem nézni az embereket, mert ezek a dolgok mostanában nem igazán történnek meg velem. De már átéltem ezeket az érzéseket, és jól esik nézni őket. Mert ilyenkor velem is megtörténik belül mindaz, ami ennél a két embernél. Ebből töltődök fel… ez ad erőt, hogy csináljam tovább, amit elkezdtem. Amíg látok ilyen embereket, addig lesz erőm folytatni - keresni egy olyan embert, akivel ezeket a dolgokat újra átélhetem. Talán akkor majd én adok erőt egy olyan embernek, amilyen én most vagyok.

Lehetséges, hogy két ember szereti egymást, de van, hogy a szerelem önmagában nem elég ...

Az emberi kapcsolatok nagyon furcsák, már hogy egyszer csak együtt vagyok valakivel,  együtt eszem, együtt alszom, együtt élek vele, szeretem őt, szerelmes vagyok belé kétségbeesetten, vele, és csak vele szeretkezem, esténként beszélgetünk, néha elmegyünk ide-oda, aztán hirtelen, csak mert ő úgy gondolja, az egésznek vége, hirtelen tényleg vége...

Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.

- Hiányzol.
- Hiányzom? De hát itt vagyok melletted.
- Ez a legrosszabb. Amikor úgy hiányzik valaki, hogy közben ott van melletted.

Okkal mondtam, hogy boldogabb lennék egyedül. Nem azért, mert úgy gondoltam, egyedül boldogabb lehetnék. Azért, mert úgy gondoltam, ha szeretnék valakit, aztán szétmennénk, talán nem élném túl. Könnyebb egyedül lenni. Mert mi van, ha rájössz, hogy szükséged van a szeretetre, de nem kaphatod meg? Mi van, ha megszereted, és támaszkodsz rá? Mi van, ha erre alapozod az életed, és aztán minden szertefoszlik? Túlélhetsz ekkora fájdalmat?

• Ha veszi a fáradtságot, hogy bosszantson, az azt jelenti, hogy még mindig FONTOS vagy neki!

uristen..most olvasom már amugy vagy századjára ezt az idézetet..de  még csak..MOST értettem meg ..mi benne a poén...:DD:)      :
• Olyan lány vagyok aki néha nevet a hibáin. Szóval bocsáss meg, ha majd az arcodba nevetek. :D

Bárcsak azt tudnám adni, amit én kapok..!

• Most változik az életem, de nyugi, nincs nagy gáz, sokszor nem könnyű, ez az egész már nemcsak cukormáz ...

Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet.Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz,hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög és Te ráébredsz, magadra hagytak. Vádolod őt, majd magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz, és igen hiányozni fogsz neki,végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül. Mindennap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban. De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok.Majd valakitől megtudod, milyen boldog, élvezi az életet. Rádöbbensz,hogy nem hiányzol neki, nem gondol rá, már lehet az emlékeiteket, se őrzi. Elfelejtett. Összetörik a lelked. Tartod magad, már nem sírsz.Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott. Az apró kék poharat.♥

Amikor tekintetünk találkozik, bennem az érzés több, mint amit el tudok viselni.*-*

Vannak dolgok az életben,amire nem lehet felkészülni.Eldöntheted,kigondolhatod mit teszel majd ha megtörténik,hogyan fogsz hozzáálllni,mit mondasz vagy nem mondasz..s aztán eljön,és általában úgy felforgat mindent,hogy csak ösztönösen teszed amit tudsz. Na általában ilyen a szerelem is. :))

Egy ember. Egy ember, aki engem azt hittem, szeret. De nagyot csalódtam. Most már soha az életben nem fogok benne bízni. Egy hazug idióta.. azt kívánom, bárcsak soha nem is ismertem volna, Játszik könnyedséggel mondom: A soha viszont nem látásra..';)

• Valaki megy és valaki jön, aki rád nevet és elköszön, de a végállomás én leszek, esküszöm! :)

• Sokáig vártalak, mert úgy kellettél, de mikor mással láttalak, rájöttem: örökre elmentél...

• Tudom. Tudom, hogy önző dolog azt várni, hogy te is olyan szomorú legyél miattam, mint amennyire én miattad. De legalább megvigasztalna a tudat, hogy egyszer tényleg sokat jelentettem neked...

*

Szeretlek, de nem sokáig..utálni foglak..talán eljutok odáig.

Csendben csinálom majd.. Olyan csendben sétálok ki az életedből, hogy ne halld a szuszogásom, ne sejtsd a távolodásom.. Csak az űrt érezd. Az űrt, amit előbb te keltettél bennem, s most majd én itt hagyom magam után....:)))))

Amikor kicsik vagyunk, minden alkalommal ha valamit először teszünk, vagy még bizonytalanok vagyunk, valaki fogja a kezünket,ott van mellettünk. Megtanulni járni, biciklizni, ismerkedni, közönség előtt beszélni, bízni, szeretni... mindig ott áll melletted valaki, aki vigyáz rád, és segít. Egy karnyújtással, egy szóval, egy mosollyal. Ha kell visszahúz, s ha kell meglök egy kicsit. Olyankor minden bátrabban megy, és kevésbé fáj.

Ahogy felnősz, ez eltűnik, s talán ez a legnagyobb fájdalom: egyedül maradsz. Egyedül maradsz, amikor kockáztatni kell, amikor baj van, ha megsérültél, ha fáj. Egyes-egyedül. Körbevehet száz igaz barát, rokonok; legbelül érzed, hogy igazán senki nem segíthet, egyedül csak Te magad.

Egyedül kell beugranod a vízbe, egyedül kell eldöntened, hogy belefulladsz, kapálózol, vagy megtanulsz úszni, akár az árral szemben is.

Senki nincs, aki fogná a kezed, amikor meg kell bíznod valakiben, vagy épp saját magadban; amikor el kell fogadnod, hogy elveszítesz valakit, és senki nincs aki összeragasztaná a szívedet helyetted.

Ilyenkor kell a jól megszokott elvárásokat elégetni.Nincs olyan,hogy azt kapod amit adsz!Nincs olyan,hogy alapvető érték,vagy szabály.Nem várhatod, hogy megsimogatják a fejedet,mert jót tettél.Ne várd,hogy rádmosolyogjanak a buszon,vagy hogy bárki választ ad a kérdéseidre!Nincs olyan hogy különleges vagy,nincs összpontosított figyelem,kiemelkedő szerep. Egyedül vagy, és úgy kell mindent elfogadnod. Nem várni a jót,hanem csinálni. Nem reménykedni,hanem hinni és akarni.Nem hátrafelé nézni,hanem előre. Nem várni,hanem tenni...

De mikor,és mit?Kivel,hogyan,miért? Amit a szíved diktál,mindig csak a szíved? Mikor kell az ész, és mennyire? Honnan jön az erő döntéshez,érveléshez,szeretethez,újrakezdéshez vagy befejezéshez?

Az ember nem kap elbírhatatlant, ebben szentül hiszek. Csak tudnod kell hogyan tartsd a kezedben a dolgokat, vagy hogy épp mikor jön el a pillanat, amikor el kell dobnod valamit.

Egy labda vagy,ami néha repül,néha leesik,néha eldobják...s néha...nagyon néha elkapják. Eldöntheted, hogy kidurransz, leeresztesz, vagy pattogsz és mész egyre lentebb. Vagy...leállsz, és gurulsz. Szépen, egyenletesen, tartó kéz nélkül, talán lent, de GURULSZ. Haladsz előre, és várod, hogy valami feldobjon. Kéz, levegő, szerelem, szeretet, bátorság, siker, az ami. Talán beléd is rúgnak, és fáj majd. De amint belédrúgnak, máris előrébbjutottál a cél felé egy kicsivel. Te döntesz, hogy játszol, vagy porosodsz. Játszol, vagy porosodsz ? Szeretsz, vagy szenvedsz? Mikor mi jön... Pattogsz még? Vagy inkább gurulsz... ? :)

...

- hogy érted azt, hogy vége?

- hogyan lehet érteni?

- már nem szeretsz?

- nem tudom, hogy szeretlek-e. De egyben biztos vagyok. Nem akarlak szeretni, mert téged szeretni fáj. Nem felemeltél, hanem lehúztál. Nem repültem melletted, hanem újra és újra elbuktam.

- nem értelek..

- sosem értettél igazán, mert nem is akartál. Talán nem is ismersz, vagy én nem ismertelek téged. Jobban szerettelek, mint bárki mást ezen a földön, és bármit megtettem volna érted. Most itt állsz előttem, és fogalmam sincs róla ki vagy.

- Az vagyok, aki mindig is voltam.

- Akkor azt sem tudom, ki voltál.

- Akkor mi már sosem beszélünk? Úgy látszik neked ennyit ért az egész...

- Nem tudom, hogy beszélünk-e még. Nem fogok gyűlölködni és sarat dobálni, mert nem az én stílusom. A múltam része vagy, és sosem tagadnám ezt le. Elmesélek dolgokat, mert meg kell osztanom a csalódásomat, a fájdalmakat, a rossz érzést. De sosem árulnám el azt, ami vagy. Soha nem adnám ki a gyengeségeidet, hogy miket mondtál egy-egy rossz pillanatodban, vagy hogy épp milyen őrültséget csináltál, csak mert sodort az ár. A legnagyobb ellenséged kezébe sem adnék ilyen fegyvert. Te ezt is megtetted. Valami megszakadt bennem, de ezeket a pillanatokat sosem adnám ki senkinek. Mert ezek a mieink voltak, mi éltük, mi értettük, mi szerettük.

- ..bajban derül ki, ki az igazi barát..

- Bajban, de legfőképp a közös baj után. Azt hittem értesz majd, hogy elfogadod a döntéseim, a válaszaim. Tévedtem, nagyon nagyot tévedtem. Kit árultál el hamarabb: magadat, engem, vagy minket? Nem vártam csodákat, sem tökéletességet. Egyetlen egy dolgot kértem: egyenességet. Fogalmad sincs mit rontottál el, és fogalmad nincsen róla mit érzek. Mert nem ismersz nyílt őszinteséget, nem ismered a szavak és a tettek erejét egy olyan kapcsolatban, ahol valaki így szeret.

Most ottmaradsz, ki tudja milyen emberek között, és pontosan tudom, hogy milyen nehéz lesz a világ. S még ebben a szűk ketrecben, ebben a kínzó sötétségben sem vagy képes másra, csak kétségbeesetten vagdalózni a szavakkal. Nem tudsz egyszer, egyetlen egyszer egyenes lenni azzal, aki a legjobban szeretett és elfogadott.

- ..talán igazad van..

- Az már nekem kevés. Nem vigaszt keresek az igazamban, s nem önfeláldozó beismerést várok. Az elmúlt rosszat nem tüntetheti el semmi.

- Bocsáss meg.

- Már régen megbocsátottam, mert akit szeret az ember, arra igazán soha nem tud haragudni. Megbocsátottam, mert ha nem tettem volna, még mindig nekem fájna jobban. Nem miattad tettem, és nem magam miatt. Miattunk. De elfelejteni még nem tudom, és igazán talán nem is akarom. Kell, hogy tudjam, hol vannak a sebek, még ha be is gyógyultak már..

- Most mi lesz? Feladod?

- Nem. Én csak befejezem azt, amit te feladtál..

...

Néha úgy érzem te adod minden erőmet. Hogy ha nem közvetlenül is, ha láthatatlan szálakon hatsz is rám, de miattad van erőm minden nap felkelni, és szembenézni a világgal. Aztán jön egy nap, egy elfuserált pillanat, egy rosszul kifejezett szó, vagy egy önkéntelen pillantás, s rögtön átcsap minden a másik oldalra, és én el nem tudom képzelni, hogy mikor adtam neked olyan hatalmat a szívemben, hogy most egyetlen apró dologgal elveszel belőlem mindent, ami kitartásnak, energiának, életkedvnek nevezhető.

Bárhogy szeretném, nem tudok parancsolni magamnak szerelemben. Nem megy. A „nélküled” állapotomban elhatározom, hogy amint magam mellett tudhatlak megint, összeszedem magam, visszafogom a tanácsaimat, a bölcseleteimet, az észrevételeimet, és élek annak, ami előtte oly annyira hiányzott: a „veled”-boldogsága. Megjelensz, és tudom: erre vártam. Aztán az első adandó alkalommal jönnek azok a huncut démonok, akik motoszkálnak a fejemben.. s hajtogatják a félelmeimet, a rágalmaimat, a múlt-által beépített előítéleteimet, vagy épp a jövő beláthatatlan káoszától rettegve mormogják az intelmeket.

Ma volt az a nap, amikor rájöttem: ha végleg túl leszek rajtad, akkor boldogabb leszek, mint valaha voltam. Annyira boldog, amilyenné te sosem tudtál tenni..! 

sosem fogod megtudni mi lett volna ha ..':)

utálom, ha valaki nem érzi, hogy mennyire fontos nekem..*:)))

‎~ Úgy megváltoztál , nem tudom anno kit szerettem ..

~próbálok szeretni, de nem engedik, ésmég én vagyok a hibás..?!

írd fel a nevemet egy papirra..mert még egy ilyen lányt aki így szeretett és elhitte minden hazug szavadat, nem találsz.;)

Lehet, hogy a szívem kulcsát neked adtam, de a zárat már sikerült lecserélnem.

Későn fog rádöbbenni hogy mégis volt egy lány,ki hibái ellenére eszméletlenül tudta volna szeretni..

Majdnem BOLDOG lettem Veled... aztán Te másképp gondoltad. 

ne sírj majd ha már nem leszek, lesz majd más, aki valaki rád nevet..

 aztmondtad szeretsz, aztmondtad kellek, ... és most ?? minden elvan veszve, látod ezek csak szavak voltak és nem tettek, ha tényleg szerettél volna, akkor még mindig küzdenél értem...

Melyikbe nehezebb belenézned? A szemembe, vagy a tükörbe?

 Tudod talán az a legnagyobb gond az emberekkel, hogy néhányan túl nagyra tartják magukat, közben pedig semmit nem érnek, és mégis az olyan emberek szenvednek miattuk akik egész életükben becsületesen élnek..

 Szakítottunk, de barátok maradtunk. Az olyan, mint amikor megdöglött a kutyánk, de megtarthatjuk..:D

 Könnyebb azt mondani: 'már nem szeretem őt többé', mint megmagyarázni azt, miért is szeretem őt még mindig ugyanúgy. 

Mit kell tenni szakítás után? A szabály nagyon egyszerű: menj tovább és ne nézz vissza. Ne várj, hogy a másik megszegje ezt..

remélem hamarosan rádtör a hiányérzet, és rájössz, hogy én vagyok, ami hiányzik..

 Te édes, tudod kit veszítettél el? azt aki mindenét odaadta volna érted.. És te meg ezt is elbasztad?! Hát akkor fogadd minden elismerésem ;) Ha neked erre van szükséged :)

Ültem a földön.csak ültem.Nem tudom hány percig,vagy óráig.Csak ültem.Arra gondoltam milyen volt az illatod,hogyan fogtad meg a derekam mikor puszit adtál,hogy böktél meg amikor viccelődtünk.csak magunkat láttam. Együtt.lehetőségem lett volna odabújni hozzád, megcsókolni,kérni hogy szeress.Akartalak.Akarom újra hogy láthassalak,halljam a hangod,érezzem az illatod és azt hogy ne féljek ezt kimondani.kellesz.Mert szeretlek.