Na tessék... már megint idejutottam, újra és újra olyan lelkiállapotba kerülök mostanság , hogy blogolnom kell. Van úgy ,hogy már csak ez segít. Ki kell írnom magamból a dolgokat. Valójában gőzöm sincs mások mikről szoktak blogolni.. talán ételekről, talán a hobbijukról vagy más egyéb számomra kis apróságokról. Én az érzéseimről szeretek írni, megnyugvást jelent ha írhatok.Nagyon sokak szerint butaság ,de nem rég elértem azt a pontot, ahol már nem érdekel mások véleménye. Annyira sok kérdésem van az élettel kapcsolatban , mégsem tudom feltenni senkinek sem. Sajnos nem rég úgy döntött az az ember , aki a világot jelentette számomra, hogy -Köszönöm ! Én nem kérek ebből.. Nem szeretnék az életed része lenni..!!!' hogy is mondjam.. összetört bennem egy világ.. pici, apró kis darabokra tört a szívem, hullott szét az életem. Nagyon sokáig úgy hittem , hogy nincs tovább , én ezt nem tudom tovább csinálni nélküle. Na végül is .. tűrhető szintre szorítottam vissza azt a fájdalmat , ami ennek az embernek az elvesztése okozott. Ezzel csak egy a baj, hogy mindig talál kiutat és előtör.. Mindig a legrosszabbkor.. újra átérzem azt a fájdalmat. Elveszítettem Őt, azt hiszem kezd tudatosulni bennem ez a gondolat így 4 hónap után. Saját hibám miatt, a nagyravágyóságom miatt. Sajnos csak most döbbentem rá igazán ,hogy egy férfi sem hasonlítható Hozzá.. Talán túl későn. Ő tovább lépett, így én is megpróbálom, bár fáj, de megpróbálom élni az életem , boldogan. Hisz ha két embernek együtt kell lennie.. úgyis visszatalálnak egymáshoz.. ha meg nem ..akkor így a legjobb!

.. Egyszer majd mindenki megtalálja a jobbat, az álmait, mindazt amiért és akiért élni, küzdeni érdemes. És akkor majd a múlt már csak egy emlék marad, egy gyönyörű gondolat, ami akár a jövőnk is lehetett volna..

Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek. Ha szereted, valld be! Az elején nem tudod még értékelni és felfogni, mit veszíthetsz, erre hónapokkal később döbbensz csak rá. Szóval tedd fel magadnak a kérdést: "Megéri elveszíteni, félredobni azt a

kit szeretek?" Lehet, hogy rengeteg akadály áll a boldogság útjába, és egyszerűbb elnyomni az érzéseket, de az elnyomás alatt ott vannak, és rengetegszer elő fognak törni. Okosabb döntés hátat fordítani, mint egy picit harcolni valamiért, ami boldoggá tehet később? Soha ne hagyd veszni a szerelmet! Az utolsó percig megéri küzdeni. Mert második esély mindig van. A kérdés: "Élsz-e vele vagy tovább szenvedsz és okozol szenvedést annak, aki a lelkét is kitenné érted..."

Mami mindig mondta, hogy nem kell fejjel rohanni a falnak. Majd jön, akit keresek, ha akar. Annyira akartam a lényeget, hogy kiugrott a kezeim közül, és a nagy kapkodásban elfelejtettem, hogy valójában én mit akarok, én ki vagyok. A boldogság közel van, itt van az orrunk előtt, csak nem látjuk.

A szívünket nem zárhatjuk el az élettől, de megtaníthatjuk arra, hogy a véletleneken felülemelkedve, töretlenül szembe tudjon nézni a fájdalommal.

(Hermann Hesse)

"Az élet talán legigazságtalanabb helyzete ez.Megtalálni azt az embert, akiről az első pillanattól tudod ,hogy megtestesít mindent, amire valaha is vágytál.Olyan személyt , akinek egyetlen érintése felér egy évszázad csodájával.Tudni, hogy tökéletesek lehetnétek együtt és érezni, hogy sosem kell más.. Az élet legcsodálatosabb találkozása lehetne ez. Két rokonlélek vég nélküli szárnyalása.De ez sosem ilyen egyszerű.Ő még nem lát Téged, Te pedig nem ronthatsz be az életébe hangosan kiáltva, hogy:
"Szia, én vagyok a tökéletes társad, akinek egyetlen célja, hogy boldoggá tegyen ."
Nem törhetsz be minden egyes ajtót, mert hiába figyel fel rád, az sosem lesz ugyanaz.Nem tehetsz mást, minthogy egyszer elsétálsz előtte, mélyen a szemébe nézel és reméled, hogy a lelkeitek épp ugyanazon a frekvencián rezegnek és összekapaszkodnak majd. Talán csak várnod kell.Lehet , hogy még nem áll készen rád.Így végül két lehetőséged marad.És Te várni fogsz rá, mert SZERETED!" 

Igen, de mindig lesznek olyan kínos pillanatok, amikor egymásra nézünk és eszünkbe jut, hogy milyenek voltak a dolgok régen.'