‎"Két olyan ember, akik szakítottak soha nem lehetnek már barátok, ha mégis, akkor még mindig szerelmesek, vagy sosem voltak azok..."

Tudom, biztosított arról, hogy bármi történjék is, mindig mellettem leszel. De minden reggel, mikor felkelek, rettegek attól, hogy egy nap majd rájössz, hogy már nincs rám szükséged.  

Az fog igazán szeretni, aki már a legelején nem a külsődet nézi, hanem a gesztusaidat, a mosolyod, aki egy kis csodaként kezel, és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat átérezni és mindezekhez hozzátenni!

• Olyan lány vagyok, aki folyton szanaszét hagyja a dolgait. Örökké elveszítem például a hullámcsatjaim... A kulcsom. A fülbevalóm párját. Néha úgy érzem a fejemet is... de ez még csak a kezdet. Folyton azon kapom magam, hogy elvesztegetem az időm - nem csak perceket, de napokat, heteket, hónapokat.. bár még ezt az érzést is tudom kezelni valahogy. De a tudat, hogy egyszer Téged is elveszíthetlek.. tudod, szokták mondani, hogy néhány érzés igazi "csendes gyilkos": lassan kínoz, szinte megfojt.. na ez pont ilyen. Ez egy olyan érzés, amivel egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni...

Boldog soha nem lesz, mert én hiányozni fogok neki. Ez lesz a büntetése, amíg él. Én tudom, hogy az a legrosszabb érzés, ha valaki hiányzik.

Ő a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni, mással szeretkezni, de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban. Belém égett az arca, vele vagyok egész. Hozzá vagyok kötve, valami láthatatlan szállal, jó erősen. 

- Miért jöttél vissza? (...)
- Talán hiányoztál.
- El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj?
- Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek.
- Semmi sem változott. Mit keresel itt?
- Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt.

Ne gondolj rám ezután, neked úgysem fáj,
Nem tudom, hogy én ki vagyok, csak azt tudom, hogy ő ki volt, (...)
Hogy nélküled én senki vagyok, egyedül nem álmodok.

Napfény játszik arcomon,
lassan égnek fordítom,
hiányzol nagyon.
Megrémít a messzeség,
onnan nem tért vissza még,
ami köztünk volt szép.
Csak álmokban élni
nincs értelme rég.
De kár volna kérni,
nem őrizhetnéd,
a lelkemben őrzöm az érzést, mi véd,
hogy együtt kell szállnunk,
ez a Földön tart még.

Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak életemben? Vagy, hogy az alatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? (...) Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni az együtt töltött napokat. Hallani fogom a nevetésedet, látni fogom az arcodat, és érezni fogom, ahogy megölelsz. Mindez hiányozni fog, jobban, mind képzelnéd.

Kevés lehangolóbb dolog van az életben, mint végignézni, hogy elmegy az az ember, aki épp elhagyott téged. Figyelni az egyre növekvő távolságot köztetek, míg nem marad semmi, csak az üresség és a csönd...

Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. De immár nem remeg tovább a szívem. Most már csillapodik és hagyd, hagy múljon el ez is. Az idők végéig sorsom leszel te, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette. 

"Furcsa érzés, ha van valaki, aki mindig megnevettet, aki mindennap hiányzik, akiért feladnád a saját céljaid, akivel szemben sosem vagy önző és tudod, hogy mindig melletted áll. Ha van valaki, akivel megosztod az összes titkodat, és akármennyire is megbánt, sosem tudsz haragudni rá. Mindenről csak ő jut eszedbe és rengeteg emlék köt össze vele. Furcsa érzés tudni, hogy semmi sem tart örökké, és hogy mint mindennek, ennek is vége lesz majd. Ahogy telnek a napok, egyre jobban félsz, hogy egyszer ez is véget ér. És tudod azt, hogy rá örökké emlékezni fogsz és életed végéig a lelkedben él majd a rengeteg emlék. akkor is, ha már eltűnnek a közös álmok tudod, hogy őt már örökre a szívedbe zártad és örökre az életed része marad. Mégis fáj arra gondolni, hogy véget ér majd, hisz a szíved egy része már az övé. Úgyhogy használj ki minden időt, amíg vele lehetsz. "

Nem hittem volna, hogy mi ketten összekeveredünk.. Nem gondoltam volna, hogy fontos leszel nekem, és most nem tudom hova tenni az érzést. Fura érzés, de tetszik. :)

Hidd el, nekem nincs szükségem sallangokra, palotára, meg a hülye szőke hercegre. Én önmagadért szeretlek, nem valaki másért, vagy egy ábrándképért, aminek igazából az égvilágon semmi köze nincsen hozzád.! És hidd el, ha nem szeretnélek feltétel nélkül, nem mondanám, hogy úgy van. Tudom, nem mondom sokat. De attól még így van. Csak ha túl sokat mondanám, elveszne a varázsa. Inkább kimutatom. Apró mozzanatokkal, pillantással, egy mosollyal, egy csókkal. Szóval ábrándozz tőlem modellekről, tökéletes lányokról, de egyet jegyezz meg, ha elhagysz, és utána rám gondolsz, emlékezz arra, hogy én lettem volna a legjobb, amid valaha volt...

Máris hiányzol. Minden veled töltött perc csak erősíti bennem a vágyat, hogy még több percet töltsek veled. Boldog vagyok veled. Olyan boldog, hogy azt talán már nem is szabad. Ezentúl ha a jövőre gondolok, nem azt mondom majd: "én ezt és ezt teszem", hanem azt: "mi ezt és ezt tesszük." És ez mindent megváltoztat. 

‎"Ha veled vagyok, azt hiszem a világ csak kettőnké nem is kell több, csak te meg én. Szeretek veled lenni, mikor egy mosolyból nevetés végződik, pillantásod elbutit bár egy kívánságom lenne, még hozzá szeress egy életre." ♥