Na tessék... már megint idejutottam, újra és újra olyan lelkiállapotba kerülök mostanság , hogy blogolnom kell. Van úgy ,hogy már csak ez segít. Ki kell írnom magamból a dolgokat. Valójában gőzöm sincs mások mikről szoktak blogolni.. talán ételekről, talán a hobbijukról vagy más egyéb számomra kis apróságokról. Én az érzéseimről szeretek írni, megnyugvást jelent ha írhatok.Nagyon sokak szerint butaság ,de nem rég elértem azt a pontot, ahol már nem érdekel mások véleménye. Annyira sok kérdésem van az élettel kapcsolatban , mégsem tudom feltenni senkinek sem. Sajnos nem rég úgy döntött az az ember , aki a világot jelentette számomra, hogy -Köszönöm ! Én nem kérek ebből.. Nem szeretnék az életed része lenni..!!!' hogy is mondjam.. összetört bennem egy világ.. pici, apró kis darabokra tört a szívem, hullott szét az életem. Nagyon sokáig úgy hittem , hogy nincs tovább , én ezt nem tudom tovább csinálni nélküle. Na végül is .. tűrhető szintre szorítottam vissza azt a fájdalmat , ami ennek az embernek az elvesztése okozott. Ezzel csak egy a baj, hogy mindig talál kiutat és előtör.. Mindig a legrosszabbkor.. újra átérzem azt a fájdalmat. Elveszítettem Őt, azt hiszem kezd tudatosulni bennem ez a gondolat így 4 hónap után. Saját hibám miatt, a nagyravágyóságom miatt. Sajnos csak most döbbentem rá igazán ,hogy egy férfi sem hasonlítható Hozzá.. Talán túl későn. Ő tovább lépett, így én is megpróbálom, bár fáj, de megpróbálom élni az életem , boldogan. Hisz ha két embernek együtt kell lennie.. úgyis visszatalálnak egymáshoz.. ha meg nem ..akkor így a legjobb!