Előled bújtam el,hogy ne bánts többé..és most majd belehalok hogy rámtalálj . ..!
Olyan észnélküli, elementáris erővel szerettem, amilyen mély élmény csak ritkán adódik az ember életében. Olykor hajtépős módon, őrület-szerűen, "belehalok a hiányába" jelmondattal; máskor szív nélkül, ésszel, a tudattal, hogy bármi lesz is, ő megmarad bennem. Annyira, hogy lemondtam róla.
Imádok aludni... álmomban van rá esély,hogy eltöltsek Vele akár egy percet is. A valóságban ez már lehetetlen...
Ne haragudj. Te már magadra csuktál
minden ajtót. Voltál, ki lenni tudtál,
tépelődni kár ezen.
Én tudom, a veszteség mekkora.
Nem értetted meg, ki voltál nekem.
Ne is értsd meg soha.
Mielőtt elindultam volna,leszállt a köd.Mikor épp döntöttem volna,felfordult a világ.Ha téged akartalak kinevetett az Isten,s amint elfordultam elémálltál...
Hogy hinni bennem miért oly nehéz nem tudom, összetört álmaid helyetted vissza nem hozhatom. Ha csak kételkedni tudsz, inkább elmenekülök, szúró szavaid elől a csendbe tűnök. Ha majd tiszta szemed, s szíved csodát lát, akkor láss majd újra engem, akkor vigyázz rám...! Addig öleld magad.
...nem az embert nehéz elfelejteni,hanem az érzést amit kivált belőled...
.és így derül ki a népszerű kedves lányról,hogy egy kva; a zárkózott egyedülállóról hogy egy érdekes,színes egyéniség; a legnagyobb szerelemről hogy egy hazug álnok képmutatás; a barátról hogy ellenség, az ellenségről hogy barát; az igaziról hogy hamis,a hamisról hogy igazibb mint bármi más.Így lesz a fehérből fekete,feketéből fehér, mosolyból könny,s a legvégén...a legeslegvégén MINDEN könnyből mosoly... ;)
